2013. szeptember 25., szerda

Uriel Arkangyal : Engedd el Most a lélek szerződésidet!



Engedd el Most a Lélek szerződéseidet!

Lélek ígéreteket kötöttél a lélek csoportod tagjaival a gyógyulásra, az egésszé válásra, és a kapcsolódásra. Ezek a szerződéseid már a legkorábbi életeid óta fennállnak, és ezek elengedése mostanra szükségessé vált. Nem azért, mert beteljesültek ezek a szerződések, hanem azért mert ezek a megállapodások, amiket másokkal kötöttél, többé már nem képezik részét a saját utadnak. Ezeknek a szerződéseknek az volt a céljuk, hogy meggyógyítod magadat és másokat  – és ez volt az oka és egyben egy aspektusa is az inkarnációidnak a lélek csoportod és lélektársaid szintjén.  De menet közben mások meggyógyítása egyfajta küldetéseddé és céloddá vált, és így ezeknek a szerződéseknek a következtében megakadályoztad a saját gyógyulásod végleges bekövetkeztét. És ez most egy kihívást teremt az Új Föld teljes kibontakozásában.

Ezek a lélek megállapodások félelmen alapulnak, és az áll bennük, hogy ki fogsz tartani a lélektársaid, a karmikus partnereid, tovább azok mellett, akikkel kapcsolatban attól félsz, hogy nem fogják kinyilvánítani a saját hatalmukat, és nem fogják elismerni az Isteniségüket ebben az életükben. Ezért ígéretet tettél számukra annak érdekében, hogy betartsák a lélek szerződéseitekben foglaltakat. Mivel tisztában vagy azzal, hogy ez áll az útjában a saját fejlődésüknek és felemelkedésüknek, így szerződést kötöttél velük a gyógyulásra, és ezért mindig is elérhető voltál számukra forrásukként és gyógyító fényként. Ugyanakkor pedig ezek miatt a szerződéseid miatt késleltetted a saját lélek fejlődésedet, abból a félelmedből fakadóan, hogy így magad mögött kell hagynod őket. Senki sincs hátrahagyva, és mindenki pontosan ott tart, ahol tartania kell.

Minden egyes embernek magának kell meghoznia a saját felemelkedésére vonatkozó döntését, és ez fogja meghatározni a részvételi szintjét ebben a felemelkedés ciklusban. Amennyiben a lélek fejlődésük korlátozását választják, lesznek majd más választásaik és más lehetőségeik. Tudatában vagy annak, hogy ezt a korlátozást választották, és már korábban is segítettél nekik ezzel kapcsolatosan, minden egyes alkalommal óriási szomorúsággal és félelemmel végignézve azt, ahogy elutasítják a felemelkedésük és fejlődésük útját. Most már eljött az ideje annak, hogy a saját lélek szükségleteidet szolgáld, és eldöntsd, hogy fel akarsz-e emelkedni a saját potenciálodhoz, magadhoz öleled-e a saját potenciálodat és megengeded-e magadnak a felemelkedés iránti vágyad beteljesülését, magát a felemelkedést.

Egyáltalán nem szolgál téged az, ha lekorlátozod a növekedésedet vagy a lehetőségeidet, és magadat hátrahagyva arra vársz, hogy mások annyi időt töltsenek, amennyit csak akarnak azzal, hogy meghozzák ezt a választásukat. Nekik továbbra is lesz idejük és továbbra is lesznek lehetőségeik a választásuk meghozatalára. Neked viszont el kell döntened, hogy melyik utat választod, hogy mit kívánsz tenni, és hogy milyen szintű új föld energiát integrálsz a saját örömödre.

Légy nyugodt annak tudatában, hogy minden jól van, hogy betöltötted a küldetésedet, és most már beléphetsz abba az energetikai térbe, amire a Lelked vágyik számodra, ami a felemelkedésedet szolgálja, és visszatükrözi azt a gyógyulásodat, amire utad során szert tettél. Szolgáld a saját örömödet, békédet, és a felemelkedés iránti vágyadat. Itt az ideje annak, hogy meghozd ezt a választást saját magadért, és rálépj a felemelkedésed ösvényére, amire már oly régóta vágysz.


~Uriel Arkangyal ~ Jennifer Hoffman közvetítésében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése